Az összejövetelen előzetes terveinknek megfelelően, „A magyar média helyzete és állapota, annak társadalmi összefüggései” címmel tartottunk egyfajta panel beszélgetést, három vezető újságíró meghívásával. Vitavezetőnek B.Walkó Györgyöt, a Városházi Híradó főszerkesztőjét kértük fel, aki hangsúlyozta, hogy hazánkban sokak szemében az 1990-es rendszerváltozás egyik nagy csalódása a sajtó mai helyzete, az erőviszonyok aránytalansága. Erről a témáról mondták el véleményüket, emlékeiket a meghívott vendégek, Betlen János, a Magyar Televízió (MTV) Napkelte című műsorának műsorvezetője, Borókai Gábor, a Heti Válasz szerkesztőbizottságának elnöke, valamint Gazsó L. Ferenc, a Magyar Hírlap volt főszerkesztője.

 Betlen János azzal kezdte, hogy a rendszerváltás pillanatában azt hitte, hogy egy Népszabadság nevű lap nem maradhat fenn, hanem a polgári világnak megfelelő tartalmú, formátumú lapok alakulnak. Erre az olasz példa alapján volt is kísérlet a rövid életű Köztársaság formájában. Elsősorban az olasz nyelvtudásának köszönhette, hogy a 80-as évek végén Rómába küldték az MTV tudósítójának, ahol a jelenlegi köztársasági elnökkel, Sólyom Lászlóval is találkozott. Ott tapasztalta meg azt, ami nálunk is bekövetkezett, hogy a sajtó, a média kiválaszt egy ellenséget, és azt tűzön vízen át üldözi. Ebben az időszakban nagy változások történtek a „királyi” televízióban is. A sokat megélt televíziós számára csodás érzés volt, amikor kiküldték tudósítani a Politikai Foglyok Országos Szövetségének (POFOSZ) alakuló ülésére. Sajnos néhány évvel később a szakmai lehetőségek beszűkültek és megkezdődött a létszámleépítés az MTV-ben is. Szívesen ment volna dolgozni az 1990-es évek elején megalakult Duna Televízióba, de nem hívták, bizonyos vezetők „nemkívánatos személynek” bélyegezték meg.

A moderátor B.Walkó György megjegyzésére – miszerint súlyos következményei lettek az országos sugárzású kereskedelmi adók (TV2, RTL-KLUB) indulásának – Borókai Gábor úgy reagált, hogy az előbb említett csatornákat nem a hírérték, hanem a szenzáció, az érdekesség irányítja, a piacon való megjelenésükkel a híradók szerkesztési módja is jelentősen változott, egyfajta lefelé nivellálás indult el. Az állampárti időszakban, az egyeduralmi helyzetben lévő közszolgálati adóknál (Magyar Televízió, Magyar Rádió) kimondottan a mindenkori kormány akarata érvényesült, viszont napjaink kereskedelmi adóit már nehezebben lehet befolyásolni a kormányok által, bár technikai módszerek rendelkezésre állnak (pl. a koncesszió meghosszabbítása). A továbbiakban Borókaitól megtudtuk, hogy pályafutásának kezdetén, 1985-ben, a sportújságírást választotta – az 1990-es és 1994-es Labdarúgó Világbajnokságokról is tudósított -, majd 1995-ben tíz hónapon keresztül az Új Magyarország napilap munkatársa volt és utána került a Reform című hetilaphoz. A kormányszóvivői tevékenységének időszakáról elmondta, hogy az imént felvázolt új médiahelyzethez úgy próbáltak igazodni, hogy az Orbán-kormány újdonságként kihelyezett kormányüléseket tartott, szerte az országban. Borókai szavaival szólva mindezekkel a lépésekkel a kormány a kereskedelmi televíziókban is „képbe helyezte magát”, amely többek között azért volt fontos, mert az internet szerepe nyolc-tíz évvel ezelőtt még lényegesen kisebb volt. Ma jelentős a tényfeltáró újságírás szerepe, példaként utalva a BKV vezér bukásához vezető írásukra, vagy az SZDSZ-beli botrány feltárására. A Napi Magyarország és a Magyar Nemzet napilapok összevonása Borókai szerint szerencsés döntés volt, mivel a megújult Magyar Nemzet egyszer sem került csőd közeli helyzetbe és nem állt a megszűnés határán. Az egykori kormányszóvivő szerint az is nagy gond, hogy a mai újságíró-vezérek túlnyomó többsége a pártállam haszonélvezői közé tartozott, amely kihatással van a pártok médiában elfoglalt erőviszonyaira. Sajnálatosnak nevezte a fogyasztói közönség elszegényedését, a felmérések szerint a lakosság a korábbi időszakhoz képest lényegesen kevesebb napilapot vásárol. A hetilapok helyzete kissé könnyebb, az általa vezetett Heti Válasznak az elmúlt években – részben a sikeres megújulásnak köszönhetően – még nőtt is az eladott példányszáma.

Gazsó L. Ferenc érdekes adalékokat fűzött azokhoz az izgalmas „rendszerváltó évekhez”. Többek között elmondta, hogy a Népszabadság munkatársainak az Antall kormány 1990-es hivatalba lépésekor dobozokban állt a holmijuk, mivel az elbocsátásukra számítottak. Néhány héttel később kipakoltak az íróasztalaikra, mivel semmilyen intézkedés nem történt, az újságíró által „nagytakarításnak” nevezett kormányzati lépések elmaradtak. Igaz, pl. a megyei napilapok átmentése, már korábban elkezdődött ill. megtörtént, nyolc megyei lap került a Springerhez. Ezek a folyamatok, a különböző háttér alkuk is vezettek el a mai mocsarosodáshoz. Gazsó ugyanakkor felhívta a hallgatóság figyelmét, hogy véleménye szerint a változatlan állapotokért nem csupán az akkor hivatalban lévő kabinetet, hanem az összes, egykor a Kádár-rendszerrel szemben álló ellenzéki csoportosulást, majd a belőlük kinőtt demokratikus pártot felelősség terheli. B.Walkó György a Magyar Hírlap „cikkcakkos” történetére emlékeztetve az újságnál tett pályafutásáról kérdezte a közelmúltban lemondott főszerkesztőt. Megtudtuk, hogy Gazsó L. Ferencet először 1984-ben vették fel a napilaphoz. Annak idején munkatársai közé tartozott népi-konzervatív és baloldali-liberális gondolkodású személy egyaránt, mint például Franka Tibor és Németh Péter. Az akkor liberális szemléletű laphoz Gazsó 1996-ban került vissza főszerkesztőként, vezetése alatt a Magyar Nemzettel történő összevonásról is szó esett, ám semmi több, mert hamarosan leváltották a lap tulajdonosai. Röviddel ezután több tucat munkatársa mondott le és távozott a laptól. Gazsó szavaival, a „sajtó helyzete lenyomata volt a kornak”. Különböző tulajdonosok mozogtak a lap körül, mögött, Marquard, Kordax, még Csintalan Sándor és Princz Gábor is a háttérben volt. Éppen Marquard véleménye volt, hogy egy USA-Today típusú lapot kellene csinálni. Harmadszor Széles Gábor kérésére vállalta el másfél esztendeje a főszerkesztői teendőket. A Népszabadság és a Magyar Nemzet közötti űrt szerette volna betölteni a Magyar Hírlap tevékenysége nyomán, amely – hacsak részben is, de – sikerült, hiszen a jobbközép beállítottságú lap megalapozott és tényszerű írásaival mérvadó, kiegyensúlyozott tájékoztatást nyújt az olvasók számára. A polgári oldalon jelentkező pénzhiányokra is felhívta a figyelmet, hiszen a közvéleményt a körülöttünk zajló eseményekről értesíteni, tájékoztatni százmillió forintokba kerül. A médiapiacot uraló aránytalanságokon változtatni csakis megfelelő támogatási rendszerrel, gazdaságpolitikával lehet.

 Szó esett még az elektronikus média jelentős szerkezet változásáról, a korabeli három csatorna helyett ma számos kereskedelmi TV, kábel TV-k, és az internet is rendelkezésre áll. E tekintetben példa a Hír TV 2006 őszi szerepvállalása, ami a CNN 1991-es iraki missziójára emlékeztetett, persze azzal a különbséggel, hogy „nincs egy büdös vasunk sem”. A pénz valóban fontos dolog, míg a többieknél ott a forrás, nincs egyenlő pálya és esély. Szóba került az otthon amúgy konzervatív Axel Springer vagy Bertelsmann kiadók itteni sajátos szerepvállalása, az érdekek mentén. Érdekes a média sajátos szerepe a mindenkori autópálya építéseken, 2002 előtt a Vegyépszer és a Betonút munkálatait folyamatosan árgus szemekkel, helikopterekkel figyelték a kereskedelmi médiumok, majd a 2002-es váltás után a bekerülő Strabag révén jelentős áremelkedés következett be, kevesebb média figyelemmel. Pl. a Kőröshegyi völgyhíd 2002 előtt 40 Mrd-os ajánlat volt acélszerkezettel, majd a kormányváltás után 70 Mrd-ért építették meg, vasbetonból – Hídépítő vállalat -. Ez, és más témák is megjelentek a jobboldali médiában, mint pl. az M5 eladása, nyomott áron, különösebb visszhang nélkül. S több más hasonló példa elhangzott, így a MÁV Cargo jelentős sikerdíjjal történő eladása egy BT-n keresztül, vagy akár korábban az Ibusz kisrészvényesek Duna Holding-os kifosztása is, megjelentek a médiában semmilyen következménnyel, visszhanggal. Szó esett még a minapi népszavazás média vonzatairól, egyfajta iszapbirkózás jellemzi a helyzetet, beleértve a most folyó felelőtlen gazdaságpolitika sajtó kezelését. A hatalom 2002 után folyamatosan átlépte a Rubicont, csalási technikák, mozgósítás, ígéretek, majd visszavonásuk, a tettekkel hazudás lépett be. Bizonyos értelemben nincs tovább, pl. a Horn Gábor-i nagyképűség, a semmivel sem törődés, sem a szakma, sem a tömegek véleménye nem számít, alapvető mentalitás váltásra volna szükség.

 Mészáros Péter